Author Archives: Tamara Csontos

Hol rejlik a valódi érték?

 

Napjainkban lassan már csak megszokásból cselekszünk. A megszabott határidők, kötelességek diktálják a tempót. Mindazok ellenére, hogy ezzel pontosan tisztában vagyunk, mégsem változtatunk. Vajon miért? Mi szükséges ahhoz, hogy berögzült és monoton dolgainkat feladjuk, és képesek legyünk önerőből önzetlenül cselekedni? Minek a hatására lennénk képesek elgondolkodni ebben a témában? Mi, vagy ki vezetne minket odáig, hogy terveinket képesek legyünk megvalósítani? 

Az év utolsó hónapjaiban számos ünnep vár ránk, amelyek meghatározóak számunkra. Gyermekkorban mindez az önfeledt boldogságról szólt, szinte mindannyian ezt vártuk a legjobban. Belenevelkedtünk családunk készülődési-, és ünneplési szokásaiba. Életünk részévé váltak azok a folyamatok, amelyek ezt az időszakot jellemezték. Ám az évek elteltével egyre inkább rádöbbentünk arra, hogy ez közel sem olyan egyszerű és vidám, mint amilyennek kívülről tűnik.

Te sem maradsz örökké gyerek…

Ismerős az az érzés, amikor kisgyerekként csillogó szemmel bámultad a karácsonyfátok alatt heverő hatalmas ajándékokat, melyeket neked hozott a ,,Jézuska”? Habár akkor még valóságos csodának tűnt, mára már valószínűleg rájöhettél, hogy másfajta misztikus erők dolgoztak azért, hogy azok odakerülhessenek. Velem sem volt ez másképp, de az idő múlásával átrendeződik mindenkiben az értékítélet. Mai szemmel már érdemes belegondolni, hogy mekkora boldogságot jelentene, hogy azt a mennyiségű örömet viszonozni tudnád szüleid felé. Vajon ha eljön az az idő, mikor a helyzetükbe kerülsz, te is hasonlóképpen cselekszel majd?

Eközben manapság…

A bevásárlóközpontok már november elején azt sulykolják belénk a karácsonyi díszekkel, hogy el vagyunk késve. A tévében látott reklámok és akciók láttán kényszert érzünk arra, hogy aktuális teendőinket hátrahagyva azonnal vásároljunk. Ezek már szinte társadalmi elvárássá alakultak, így ha esetleg nem “teljesítjük” őket, akkor bűntudatunk keletkezik, vagy éppen elmaradottnak érezzük magunkat. Emiatt érzékeltük a rohanást, hogy időben megvegyük a tökéletes fenyőfát, amelyet szinte kötelező a legmodernebb eszközökkel majd feldíszítenünk. Ugyanígy sietni kell az ételekkel, aminek manapság már köze sincs a hagyományokhoz. Az ajándék legyen minél több, az is leginkább drága és nagy. Ha ezek megvannak, mehet is a tökéletes Facebook vagy Insta poszt. Ismerős, ugye? Mennyire egyszerű lenne, ha tényleg csak ennyiből állna az egész…

,,Csak Karácsonykor szeretsz?”

Ha már ilyen jól átjár az ünnep szelleme két ajándékvásárlás között, akkor vidd magaddal az új évtizedre is. Összpontosíts inkább arra, hogy ez a szeretet és megbocsájtás ne kizárólag december 24-től 26-ig tartson, hanem járjon át akkor is, mikor valamelyik szeretteddel/bármely embertársaddal veszekszel éppen. Gondolj bele, hogy Ő sokkal több fényt hoz az életedbe, mint bármely izzósor a karácsonyfán. Karácsonytájt mehet a bejgli és a Last Christmas orrvérzésig, de motoszkáljon benned, hogy nem csak Karácsonykor szeretsz.

  

Élmény VS tárgy…

Maradandóbbnak gondolod a gagyi feliratos bögrét, mintha megajándékoznád bármely szeretted egy olyan koncertélménnyel, amely örök életre szól? Szerencsések vagyunk azzal a ténnyel itt, Európa szívében, miszerint rengeteg olyan élményt van esélyünk ajándékozni, mely minden résztvevő számára felejthetetlen marad. Ha már úgyis ilyen szinten hasít a Social Media, szerinted nem sokkal menőbb egy Metallica Insta story, mint egy unalmas kép a huszadik ünnepi bögrédről? Lehet, hogy ez nem kézzel fogható, de legalább nem fog eltörni.

Kérd inkább a Télapótól, hogy összejöjjön a család, a Milka gyár már úgyis elég gazdag. Idén ne a plázába húzd a szánkódat, hanem inkább egy családi ebédre. Konklúzió: így csak gazdagabb lehetsz, hisz a pénzed is megmarad, és anyukád főztje mellett még a família mosolyával is ki leszel tömve.

 

Te mennyire (f)élsz?

 

A mai rohanó világban elég kevés időnk jut arra, hogy komoly dolgokról beszélgessünk. Ilyen téma például önmagunk elfogadása, illetve az, hogy másoknak mennyire akarunk megfelelni. Ez a két dolog sosem volt egyszerű. De valójában mitől is függ? Létezne egy bizonyos határ, amit ha elérünk, jónak számítunk? Egyáltalán mit jelent a JÓ fogalma? Meg lehet ezt határozni pontosan?

Míg a szakemberek folyamatosan ezeket a kérdéseket kutatják, mi csak próbálkozunk önmagunk lenni. Ám nem egészen biztos, hogy ezek a cselekvések valóban minket tükröznek. Könnyen megeshet, hogy a társadalmunk által felállított elvárásoknak próbálunk eleget tenni. De vajon erre van szükségünk? Amennyire egyértelmű a válasz, a megoldás már közel sem. Sokan inkább a ,,gyorsabb” és ,,könnyebb” utat választják ahelyett, hogy valóban saját magukat adnák. Ezzel nem csak hamis képet állítanak fel maguk elé, hanem elzárják azt a lehetőséget, hogy valahová tartozzanak. Ha nincs lehetőségünk valakit teljes egészében megismerni, akkor nehezen tudunk döntést hozni arról, hogy milyen szintre építsük a kapcsolatunkat vele. Nagyon sokan akaratlanul is, de mégis így zárják el magukat azoktól az emberektől, akik képesek lennének feltétel nélkül szeretni.

Rengeteg rossz élmény és félelem kényszeríthet minket arra, hogy ne merjük megmutatni valódi énünket. A sértő és bántó megjegyzések, a fura tekintetek mind oda vezetnek, hogy az ember elgondolkodjon azon, tényleg megmutassa-e, ki is Ő valójában. Mélyebben belegondolva ez elég érdekes, hiszen egy alap szituáció lenne, hogy magunkat adjuk mások előtt. Azt veszünk fel, amit szeretnénk, amiben még jól is érezzük magunkat. Olyan zenét hallgatunk, ami kikapcsol minket. Úgy hordjuk a hajunkat, ahogyan kényelmes. Ezek, és még sok más hasonló tényező által sem szabadna külön kategóriákba sorolni minket. Attól, hogy más stílusokat képviselünk, nem azt jelenti, hogy rosszak vagyunk. Külsőség alapján nem lehet meghatározni egy személyt.

 

Emberi értékeink nagyon is fontosak, és nem változnak meg attól, mert a kinézetünk ,,nem felel meg” egyeseknek. Azzal, hogy saját magunkat adjuk, esélyt adunk arra is, hogy mások valóban megismerjenek minket. Ezáltal ugyanazt az őszinte személyismeretet adjuk majd, mint amit mi is szeretnénk megkapni fordított esetben. Ha ez szimpatikus lesz, a kapcsolat épül majd tovább. Ha viszont mégsem, az se baj! Nem jelenti azt, hogy rosszak vagyunk, vagy kevésbé vonzóak. Nem ez alapján dől el, sőt erre nincs is kifejezetten szabály, hiszen mindenkinek más jön be. Pont ettől szép, jó, izgalmas. Annyi ember van a világon, különböző ízléssel, így hát rengeteg lehetőség áll előttünk, hogy emberünkre találjunk akár szerelemben, akár barátságban. Egy pillanatig nem kell attól félnünk, hogy nem találjuk majd meg a saját társaságunkat, amelybe hasonló stílusú emberek tartoznak, mint mi. Sokkal egyszerűbb ezekre úgy rátalálni, ha valódi énünket képviseljük, és nem azzal próbálkozunk, hogy mindig elég jók legyünk. Előbb vagy utóbb belefáradnánk, és lássuk be, egy kicsit megterhelő is lenne.

Ha képesek vagyunk azt a viselkedést, megjelenést és mentalitást előhívni magunkból, amely számunkra is vonzó, akkor elnyerjük azt a fajta boldogságot és elégedettséget, amellyel mások számára is kiegyensúlyozottnak tűnünk. Így tudjuk majd igazán elengedni azt a szorongást, amely arra késztet, hogy mindig a minket körülvevő emberek és társaságok elvárásainak feleljünk meg. Minek tegyünk úgy, ha az valójában nem is tetszik nekünk? Maradjunk csak a minket jellemző tulajdonságoknál! Így nem ismernek félre minket, illetve nem okozunk majd csalódást másoknak, ezáltal magunknak sem.

Ha ezt sikerül megvalósítani, rájövünk majd, hogy önmagunk szeretete és tisztelése az egyik legnagyobb lépés az elfogadáshoz, ezzel elérhetjük azt is, hogy ne a megfelelési kényszerek irányítsanak minket. Nem kell majd küzdenünk más figyelméért, sem szeretetéért. Elég lesz egyszerűen annyi, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez pont elég ahhoz, hogy baráti társaságunk őszinte kapcsolatokat eredményezzen, mások megismerése pedig nem lesz többé kellemetlen helyzet. Így, hogyha majd megtudjuk, mennyire jó érzés ez, elérhetjük azt is, hogy mi is akkora elfogadással forduljunk mások felé, mint amekkorával ők felénk.

Igyekezz jó ember lenni! Bármi is történik, maradj az az ember akiként kezdted, ne félj
kitartani az elhatározásod mellett. Ne a körülmények határozzák meg, hogy milyen is vagy Te valójában! Ne hagyd magad befolyásolni, vagy letéríteni a saját utadról! Hidd el, előbb-utóbb minden jót vissza fogsz kapni, amit adsz magadból!

 

Top