Author Archives: Máté Pluhár

Strasbourgi tanulmányúton vettek részt a Nemzetközi Tanulmányok szak hallgatói

 

Páratlan lehetőségben volt része a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóinak és oktatóinak. Az Európai Parlament által támogatott utazásra 2018 december 10 és 14 között került sor, melynek keretein belül a résztvevők ellátogattak az Európa Tanács épületébe, ahol az ottani magyar diplomatákkal és nagykövettel folytattak szakmai eszmecserét, valamint az Európai Parlament épületében egy nemzetközi szemináriumot követően a Szaharov-díj átadón is részt vehettek.

A 29 tagú külkeres csapatunk 2018. december 10-én utazott Strasbourgba, a nemzetközi szervezetek és intézmények egyik otthonába. Maga a város igazi ékszerdoboz, francia és egyben németes vonásokkal ékesítve. Néhány városrészen egészen otthonosan mozogtunk, már- már Andrássy út hangulatot idéző utcákon, míg a város hídjain és csatornáin azonban mintha teljesen más világba csöppentünk volna.

A csöppet sem rövid, ám jó hangulatban eltelt 15 órás busz út után a szállásunkra érve elfoglaltuk a franciák jellegzetes hotelszobáit, ahol garantáltan szoros barátságok köttettek a hálótársak között. A keddi napon egy kisebb francia diákmegmozdulást láthattunk, de szerencsénkre ennek ellenére is sikerült eljutni a város szívébe. Itt lehetőség nyílt megnézni a gyönyörű, 15. században épült székesegyház épületét (Cathédrale Notre Dame de Strasbourg) Strasbourg egyik terén, ahol a világ állítólag legrégibb (1570-ben alapított) karácsonyi vásárának egy része is található. A délelőtti városnézés után, amely során a város jellegzetességeit ismerte meg a csoport: a halászok terét, a „malacpiac terét”, a malmok utcáját és a mozgó hidakat a „Petite France” negyedben, átsétáltunk az Andrássy utca hasonmásán az ebéd helyszínére, az Európa Tanács Ifjúsági Központjának éttermébe. Ezt követően az Európa Tanács épületében a kommunikációs osztály egy munkatársa részletesen bemutatta az épületet és a szervezet működését. Lelkesen válaszolt a kérdésekre, még akkor is, ha kissé kellemetlen helyzetbe hoztuk őt, kényes témákat érintve. A Tanács üléstermét megnézve átérezhető volt a terem grandiózus mivolta, jellege és hangulata, valamint az itt rendezett ülések súlya és fontossága. A bemutató után személyesen találkozhattunk Magyarország Európa Tanács Melletti Állandó Képviseletének vezetőjével, dr. Kertész Ágnes nagykövet asszonnyal és a képviseleten dolgozó munkatársakkal. Hasznos találkozó volt, hiszen személyes élményeknek, tapasztalatoknak és véleményeknek lehettünk fültanúi.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy attól volt különleges és maradandó az élmény és az információáradat, hogy személyessé tették azokat. Nem éreztük távolállónak tőlünk a diplomaták világát, bevontak bennünket is a véleménynyilvánításba, az eszmecserébe. Nem mellesleg az egész beszélgetés, találkozó szintén egy kiemelt tanácsteremben zajlott, ami még inkább felejthetetlenné teszi ezt az élményt.

A Tanácson tett látogatás után a csapat egy része megcélozta újra a belvárost, azon belül is a karácsonyi vásárt, a forralt bort és a francia palacsintákat. A szerencsésebbek még meg tudták nézni a kisváros szívében a karácsonyi vásárt, amit a legszebb és legrégibb vásárok között tartanak számon. Minden második házon medvék díszítették a fagerendákat és rengeteg fényes égősor kápráztatta el a nézelődők szemeit. Gomolygott a finom forralt bor illata, ami melegen tartotta a sétálókat, majdnem minden sarkon pedig egy hangulatos kis cukrászda vagy palacsintaház várt tárt karokkal mindenkit. Az előbb említett „szerencsésebbek” közül sajnos páran átavanzsáltak a kevésbé szerencsések táborába, mert az este során egy fegyveres merénylő miatti intézkedések megnehezítették a hazajutásukat. Szerencsére éppen nem tartózkodtak a szörnyűség közvetlen közelében. Ám mindennek ellenére a haza fele vezető útjukon, mikor a hatóságok lezárásai miatt nem tudtak eljutni a hotelig, segített rajtuk egy kedves, a sztereotípiákat megcáfoló francia házaspár, akik ideiglenesen „befogadták” őket.

Az esti izgalmak és megpróbáltatások után, kevés alvással ugyan, de szerdán is belevettettük magunkat az európai intézmények megismerésébe. Aznapi úti célunk az Európai Parlament volt. Az alapos ellenőrzések és a badge-ek kiosztása után egy franciákra jellemző reggelivel fogadtak minket a teremben. Számos külföldi országból érkezett csoporttal közösen fogyasztottuk el croissant-jainkat. A reggeli után meghallgattuk az egyes csoportok személyes bemutatkozását: ki melyik országból, melyik egyetemről, iskolából látogatott el, és hogy kinek mit jelent, hogy részt vehetnek a Szaharov-díj átadásán. Ezt követően részesei lehettünk egy beszélgetésnek, mondhatni szemináriumnak, amely során az emberi jogokkal kapcsolatos számos kérdés felmerült. Bepillantást nyertünk az NGO-k működésébe és problémáikba, amik ellen küzdenek és a nehézségeikbe, amikbe beleütköznek a küzdelmük során. Kérdezhettünk a felszólalóktól és számos bennfentes információval gazdagodtunk. A későbbiekben megnéztünk egy kisfilmet az idei év Szaharov-díjazottjáról (Oleg Sentsov), és kérdéseket tehettünk fel képviselőinek, egyik hozzátartozójának és ügyvédjének. Mindezek után átmentünk a plenáris ülésterembe, ahol átadták a Szaharov-díjat Oleg Sentsov hozzátartozójának, hiszen sajnálatos módon ő személyesen nem vehetett részt az átadón, mivel az ellene folytatott eljárás miatt börtönbe zárták. Az ülésterem karzatán ülve, különös eseménybe csöppentünk. Hőbörgő, véleményüket koránt sem titkoló képviselők, ellenük felszólalni kívánó asztalt dübörögtető további képviselők, valamint Antonio Tajani elnök fellépése, amint próbál egyensúlyt és békét teremteni a felek között. Mindeközben a fülünkbe, fülhallgatónkon keresztül érkeztek a heves felszólalások gyors fordításai. (Nem elhanyagolható, hogy azért ez a magatartásforma nem mindennapi, valójában a keddi események hozták felszínre ezt a heves véleménynyilvánítást a képviselők részéről). Továbbá számunkra felfoghatatlan sebességgel lezajló kézfeltartásos, illetve szavazógéppel bonyolított parlamenti szavazások szemtanúi lehettünk. Egyszóval beleszagolhattunk egy picit abba, hogyan zajlanak az ülések, és a jeles, ceremoniális alkalmak. A heves és intenzív élmények után az esténket egy helyi specialitásokat (többek között Flammkuchent (tarte flambée-t)) felszolgáló étteremben töltöttük, majd visszatértünk a szállásunkra.

A hazafelé vezető úton több diplomáciával, pénzügyekkel és politikával foglalkozó filmet megnézve és kielemezve telt az utazás, amely egy remek zárása, összefoglalása volt a kint töltött tartalmas napoknak.

Amennyiben pár szóban kellett volna jellemeznem a tanulmányutat, a következőket használtam volna: jó hangulat, családias légkör, humor, valamint szakértelem, felkészültség, informáltság! Kár lett volna kihagynom ezt a lehetőséget és a továbbiakban mindenkinek tanácsolnám, hogy használjatok ki hasonló lehetőségeket, mind a szakmai, mind az emberi kapcsolatok gyarapítása szempontjából!

Hegedüs Boglárka (nemzetközi tanulmányok alapképzési szak, II. évfolyam)

Mit kaphatsz az Online-tól?

 

Szinte hihetetlen, hogy már két éve annak, hogy abban a cipőben jártam, mint Te, és el kellett döntenem, melyik diákszerv iránt kötelezem el magam a külkeres éveimre. Nem voltak kétségeim affelől, hogy tartozni szeretnék egy közösséghez az elkövetkezendő három évben, de csak kapkodtam a fejemet, hogy mennyi lehetőség közül választhatok. Hogy mégis mi volt az az ok, ami miatt a külkeres éveim legjobb döntését hoztam és szerencsét próbáltam az Online tagfelvételin?

Emlékszem, egy volt gimnáziumi iskolatársammal, aki már egy éve külkeres volt akkor, beszélgettünk a gólyatalálkozón a diákszervekről és egy mondata nagyon felkeltette az érdeklődésemet; „Ha tényleg a maximumot akarod kihozni az egyetemi éveidből, akkor az Online-ba jelentkezz.” A srác egy másik diákszerv tagja volt már egy éve, ezért is lepett meg nagyon, hogy nem a saját diákszervét akarta „eladni” nekem. Aztán természetesen jött a gólyatábor, ahol az egyik csapatvezetőm az Online tagja volt, szóval volt szerencsém megtudni ezt-azt, hogy mivel is foglalkozik ez a szervezet, szóval már elég elkötelezetten léptem át a külker kapuját az első tanítási napon.

Most pedig szeretnék kitérni arra, hogy mit kaphatsz Te is a sárga családtól. Tudom, hogy többetek a diákszervezetet már úgy definiálja, mint a megállás nélküli bulizást, ami egyáltalán nem baj, hiszen egész nagy részét teszi ki a dolognak, szó is lesz róla, de előtte szeretnék pár gondolatot megemlíteni a szakmai részéről.

Mégis mivel foglalkozunk mi? A Külker Online nem más, mint az egyetem hallgatói online sajtója.Több szekció közül választhatsz nálunk – érdemes többet is választani, hiszen annál többet tudsz tanulni. Cikkíróként első sorban az általad érdekesnek talált témák kifejtése adatik meg, de sokszor előfordul, hogy PR cikkeket kell készítened egy cégről, vállalatról, amelyek által nagyon jó kapcsolatokra tehetsz szert. Ezenkívül megtanulod nálunk betartani a határidőket, ez pedig később elengedhetetlen a munkaerőpiacon. Lektorként a publikált tartalmak nyelvi helyességéért felelsz, Te vagy az, aki tökéletesíti a cikkeket, bejegyzéseket, és hát valljuk be, a helyesírás elvárás, de korántsem adatott meg mindenkinek, tehát bűn lenne nem kamatoztatni, ha megvan benned ez a képesség. Grafikusként a borítóképekért, plakátokért felelsz, ezek a munkák már nem egyszer biztosítottak „ugródeszkát” a diákszervezet tagjainak a nagybetűs élethez, és mára már reklám cégek plakátjain dolgoznak. Videósként az iskolai rendezvények beharangozására készült kisfilmek készítése a feladat. A grafikus mellett ennél a szekciónál fordul elő a legtöbbször, hogy megkeresik a készítőket különböző projektekkel már az egyetem elvégzése előtt. Fotósként az iskolai rendezvények dokumentálása a feladatköröd, legyen az diplomaosztó, educatio, vagy  éppen a összdiákszervi farsang. A szponzoros szekció tárt karokkal várja azokat a gólyákat, akik kapcsolatépítéssel és kapcsolattartással szeretnének foglalkozni, és meg is van az érzékük ehhez. Infoboxosként pedig különböző rendezvények, programok publikáláséért felelsz, akár napi rendszerességű kapcsolatban állsz Budapest legnagyobb klubjainak sajtósaival. Ebben a szekcióban lehetőséged van sajtós belépőket szerezni kiállításokra, fesztiválokra magadnak és a stáb többi tagjának. Nem hangzik rosszul, ugye? De, ami a legfontosabb, hogy nem csak bepillantást nyerhetsz a social media világába, hanem napi rendszereséggel foglalkozhatsz vele.

 

És tudom, hogy többetek már erre a részre volt a legkíváncsibb, ez pedig nem más, mint a közösségünk. Nem hiába hívjuk magunkat sárga családnak, hiszen egytől-egyig számíthatunk egymásra. Rengeteg segítséget kaphattok felsőbb évesektől, mind egy-két életmentő jótanács, mind jegyzet szempontjából is. Miért töltenéd a szabad óráidat a külker folyósóin, amikor ott van a mi kis irodánk kényelmes kanapékkal, kellemes (legtöbbször ütemesebb) zenével? Velünk évi rendszereséggel legalább 4 teljes hétvégét tölthetsz el, és megannyi közös programot, mint a lézerharc, mozi, vagy csak egy közös sörözés a Deákon. Részt vehetsz a Lufieső megszervezésében, ami kétségtelenül a téli félév legmeghittebb eseménye. Ez a diákszervezet az, ami tényleg két végén égeti azt a bizonyos külkeres gyertyát. Ha pedig visszavágysz a gólyatáborba, mert úgy érzed, hogy egyszer nem volt elég, akkor az Online ebben is segíthet, hiszen több éve van szerencsénk delegálni a csapatvezetőket és az állomásfőnököket egyaránt.

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy életem egyik legjobb döntése volt ezt a szervezetet választani, és ha lehetne, megtenném újra és újra. Egyetlen pillanatig sem bántam meg, hogy ennek a családnak a részese vagyok és voltam az elmúlt két évben. Olyan élményeket kaptam ettől a közösségtől, amiket még a gyerekeimnek is mesélni fogok. Olyan embereket ismerhettem meg, akik mára már a legjobb barátaim. És sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor először húzhattam fel a saját Online-os pulcsimat. Ha Te sem szeretnél kimaradni ebből az egészből és szeretnéd, hogy a te szíved is besárgulhasson, akkor ne habozz, hiszen most megvan rá a lehetőséged! Mi tárt karokkal várunk téged a tagfelvételünkön.

Szeretnél csatlakozni valamelyik diákszervezethez?

Igen, ki nem hagynám!
Félek, hogy nem lesz időm a többi teendőm mellett erre
Szeretnék, de egyelőre nem tudom, hogy hova
Diákszervek? Az meg milyen pokemon?
Dehogy, inkább WOW-ozok!

Nagy dobásra készülünk!

 

Mint azt már sokan láttátok, elindult az Országos Egyetemi Sörpong bajnokság, melynek selejtezőin az ország összes egyetemistájának lehetősége van kipróbálni magát a legnépszerűbb kocsmasportban. A szerencsésebbek pedig a Dunai Regattán megrendezésre kerülő döntőben is megmérkőzhetnek!

De mi van az egész mögött?

Legfőbb célunk, hogy olyan felületet nyújtsunk az ország összes egyetemistájának és főiskolásának, ahol értesülni tudnak az őket érintő hírekről, és minden olyan dologról, ami színesebbé teszi az egyetemista éveket. Emellett pedig igyekszünk egész évben olyan programokkal készülni nektek, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy tényleg az egyetemista évek legyenek a legszebb éveid! Viszont ahhoz, hogy ezt teljes mértékben teljesíteni tudjuk, először egy kicsit meg kell ismerkednünk egymással. Ezért is jött létre az OESB, hogy kötetlen keretek között, egy egészséges versengéssel egybekötve találkozzunk, és bulizzunk egyet (vagy akár többet is).

Ha nem annyira rajongsz a sörpongért, akkor sem kell elkeseredned, hiszen hónapról hónapra új rendezvénysorozattal jelentkezünk majd, amik között biztosan TE is megtalálod a legjobban hozzád illőt!

Addig is kövesd az oldalunk, hogy ne maradj le semmiről!

Külfödi tanulmányok egy külkeres szemével

 

Valószínűleg többünket foglalkoztat a kérdés, hogy milyen lehet külföldön tanulni egy félévet. Mégis sokszor előfordul, hogy nem szánjuk rá magunkat valami miatt. Félünk az ismeretlentől, vagy csak nem tudjuk rávenni magunkat, hogy megmásszuk a magyar bürokrácia létráját. Pedig mára már kiemelkedően jó lehetőségeket lehet igénybe venni, ha valaki külföldi tanulásra adja a fejét. A Campus Mundi ösztöndíj nagy valószínűséggel mindenki számára ismerős. Olvastatok róla, vagy éppen a nyílt napon találkoztatok vele, de mai cikkünkben egy Hollandiát megjárt, igazi külkeres veteránnal, Sándor Lacival készítettünk interjút számotokra.

Mennyi időt töltöttél a külkeren, mi volt a tapasztalatod az iskolával kapcsolatban?

Decemberben fejeztem be a külkert. Nemzetközi Gazdálkodás szakon tanultam, és nagyon jó tapasztalataim vannak a karral kapcsolatban. Másfél évet nappali tagozatos képzésen, másfelet pedig levelezőn végeztem. Az első év volt talán a legnehezebb a sok módszertani tárgy miatt, de egyébként úgy éreztem, hogy abszolút teljesíthetők a követelmények, és a tanárok is segítőkészek voltak. Az egyetemi élet is kimagasló, sok a jó diákszervezet – én KSF-es voltam – amelyek rengeteg programot szerveznek a hallgatói élet felpezsdítése érdekében.

Mi volt a fő motivációd abban, hogy külföldön tanulj?

A harmadik szemeszterben Utrechtben tanulhattam Erasmusos hallgatóként. Mielőtt elkezdtem a tanulmányaimat, biztos voltam benne, hogy szeretnék külföldön is tanulni és szakmai gyakorlatot végezni. Ahhoz, hogy ezek teljesüljenek, elengedhetetlen volt az Erasmus+ és Campus Mundi ösztöndíj. Igazából nagyon elérhető távolságban vannak ezek a dolgok, és mindenkinek ajánlom, hogy tanuljon vagy dolgozzon külföldön rövidebb-hosszabb ideig, mert rengeteg tapasztalatot lehet vele nyerni, és nagyon sok új barátot ismer meg az ember.

Mit éreztél másnak az oktatásban?

Hollandiában az oktatás abban különbözött, hogy sokkal több volt a csoportos feladat, sokkal több prezentációt kellett tartani a szemináriumokon. Ezek legalább 40%-ban bele is számítottak az adott tantárgy érdemjegyébe, tehát elég gyakorlatias volt az oktatás. Nagy előadásaink nem voltak, mivel ahova én jártam, az egy főiskola volt, és ott nem minden tárgyhoz tartozik előadás. A tanárok segítőkészek voltak, bármikor megkereshettem őket, ha kellett a segítségük.

Hogyan kezdődött a szakmai gyakorlatod?

A szakmai gyakorlatom megkezdése előtt már érdeklődtem az elérhető ösztöndíjakról, és egy barátom ajánlotta a Campus Mundit. Először egy gyakorlati helyet kellett keresnem, amely közel egy hónapot vett igénybe. Több helyre is jelentkeztem, majd az Avery Dennison hollandiai központjából kerestek meg, ahol később Global Trade Management gyakornoki pozíciót töltöttem be. Maga az állásinterjú  videóhíváson keresztül történt, tehát elképesztően rugalmas módszerekkel dolgoznak.

Miután megtaláltad a helyet a szakmai gyakorlathoz, mi volt a következő lépés?

Ezt követően kezdődött meg a jelentkezés az ösztöndíjra. Első lépésként a Nemzetközi Irodában Magyar Anikót kell keresni, ahol az Erasmus+ ösztöndíjra kell benyújtani a pályázatot. Amennyiben valaki elnyeri ezt az ösztöndíjat,  jogosult lesz jelentkezni a Campus Mundi támogatásra. Ha ezt is elnyeri az illető, akkor egy ún. „Zero Grant” (azaz 0 eurós támogatási) Erasmus+ szerződést kell kötni, majd utána kell a tényleges támogatási szerződést aláírni a Tempus közalapítványnál. Leegyszerűsítve, hogy valaki részesülhessen Campus Mundi támogatásban, el kell nyernie az Eramus+ ösztöndíjat. Azt ajánlom mindenkinek, hogy időben kezdjen el helyet keresni a szakmai gyakorlathoz, mivel körülbelül két hónap mire végigfut a jelentkezési és folyósítási folyamat, ugyanis, ahogy említettem, két pályázatot kell elnyerni. A jelentkezéssel kapcsolatban (papírok és hasonlók) nyugodtan keressétek a Nemzetközi Irodát a külkeren, nagyon segítőkészek.

Rengeteg hallgató attól fél, hogy nem fog tudni megélni az ösztöndíjból. Tudnál pár szót mesélni erről, hogy a Te esetedben ez mennyire volt igaz?

A Campus Mundi lényege, hogy az Erasmus+ által biztosított összegen felül plusz támogatásban részesül a hallgató. Ez szerintem elengedhetetlen ahhoz, hogy külföldön meg tudj élni diákként, hacsak nem tudnak a szüleid kiemelkedő anyagi támogatást nyújtani. Azonban akkor sem kell félned, ha önállóan kell megoldanod a helyzetet, csupán előre meg kell tervezned minden apró részletet. Nem megy egyik napról a másikra, de könnyedén kezelhető. Hollandiában az ösztöndíj nagyjából havi 700 euro, a gyakornoki fizetés pedig a legtöbb helyen 4-500 euro körül mozog. Általában fizetik az útiköltséget is, ami azért nagy segítség, ha nem helyben van az iroda. Ha utánaszámolunk, legrosszabb esetben is több, mint ezer eurót kell egy hónapban beosztani, ami elegendő. A lakbér drága, de kisebb városokban tudsz elérhető áron szobákat (igen, csak szobákat) találni. Az élelmiszerek nem sokkal drágábbak, mint Magyarországon, sőt sokszor olcsóbbak. A szolgáltatásokra már jóval többet kell költeni (kétszeres, háromszoros árakon mozognak a hazaihoz képest), tehát ott meg kell húzni a derékszíjat.

Utolsó kérdésként, mi a tapasztalatod erről az egészről?

A szakmai gyakorlat alatt rengeteg munkatapasztalatot szereztem, nagyon sok projektbe voltam bevonva, fejlődött az angol és a holland nyelvtudásom is. Emellett egy ilyen kihívás megkívánja az embertől azt, hogy talpraesett legyen, de biztos mindig lesz valaki (az alapítványnál, a külkeren, vagy a cégnél), aki segít. Nekem felajánlottak egy stabil munkát a szakmai gyakorlatom után, ami nem jöhetett volna létre a Campus Mundi ösztöndíj nélkül.

Reméljük, mindenki számára hasznos olvasmány volt cikkünk. Az esetleges kételyeket eloszlatta, az érdeklődés pedig többetekben felébredt az Erasmus iránt. Ha további információra lenne szükségetek az ösztöndíjakkal kapcsolatban, akkor keressétek nyugodtan a külkeren, vagy akár az alapítványnál az illetékeseket, hiszen náluk jobban senki nem tud segítséget nyújtani számotokra.

Motiváció a mindennapokra 3. rész – Merijin Schoeber

 

Sokak álma, hogy abból élhessen meg, amit szeretne csinálni, de ezt jóval kevesebben tudják valóra váltani. De vajon tényleg igaz a mondás, hogy ha valaki szereti a munkáját, akkor valójában egy napot sem kell dolgoznia életében? És ha igaz is, akkor mi kell ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk? Ragaszkodni kell-e egy adott dologhoz, vagy érdemes több dolgot is kipróbálni? Ugyan az Amerikai Egyesült Államokat nevezik a lehetőségek hazájának és sokan bizonyára ismeritek az „amerikai álom” kifejezést, miszerint mindenki képes elérni a céljait kemény munkával és ezáltal egy jobb életet. Nos, a holland Merijin Schoeber ha nem is a tengerentúlon, de megcsinálta.

Jogosan merül fel bennetek a kérdés, hogy ki is Merijin? A kérdésre elég egyszerű választ lehetne adni, minthogy egy hétköznapi egyetemista, de a helyzet azért ennél bonyolultabb. Ő volt az, aki amíg a többi srác focizott vagy csajozott, videojátékokkal játszott otthon semmit nem törődve a külvilággal. Később határozta el, hogy változtat fizikumán, éppen ezért kezdett megismerkedni a fitness világával. Végig kellett járnia a testépítés rögös útját, ami vallomása szerint tényleg megtanította neki, hogy mi is az a kitartás a cél érdekében. Rengeteg munkát ölt bele, hogy testét megváltoztathassa, de ekkor még nem gondolta, hogy ennek köze lesz később a munkásságához. Elérkezett a pillanat 20 éves korában, amikor arról kellett döntenie, hogy továbbtanuljon-e vagy sem. Mivel a jegyei megfelelőek voltak, felvételt nyert egy holland egyetem gazdasági karára. Az első félévben rengeteg szabadidővel rendelkezett az ottani oktatási rendszernek köszönhetően, és elkezdett gondolkodni, hogy mi az amivel pénzt is lehet keresni és élvezettel is lehet csinálni.

Manapság sok fiatal gondolkozik önálló YouTube csatorna indításán, hiszen ha akármelyikünk körbenéz az interneten vloggerekkel találja szemben magát, mind magyar mind nemzetközi szinten. Melyikünk nem gondolt még arra, hogy milyen nagyszerű lehetőség lenne beállni közéjük? Merijin fejében is hasonló ötletek forogtak. Persze neki is fel kellett tennie a kérdést, tudna-e elég érdekes tartalmat biztosítani ahhoz, hogy létrehozhasson egy olyan rajongótábort, akik megbízható közönséget biztosítanak videóihoz. Itt született meg az ötlet, az úgynevezett „Student Aesthetic”.

Mi volt a Student Aesthetic? Kezdetben az egyetemistákat célozta meg videóival. Megmutatta, hogy hogyan fér meg egymás mellett az egyetemi tanulás és a mindennapi edzés. Ahogy teltek múltak a hetek, hónapok egyre többen csatlakoztak a csatornájához, és Merijin itt látta meg a lehetőséget ebben az egészben. Saját bevallása szerint ez eleinte neki csak egy szórakozás volt, egy kisebb cél a mindennapokban. Mikor már több mint 50 ezer feliratkozóval rendelkezett a YouTube-on, akkor pattant ki a fejéből az ötlet, hogy mi lenne, ha a Student Aesthetics nem csak egy egyetemista életét mutatná be, hanem valami többet is adna. Így belekezdett a saját márkájának építésébe, ami az elején persze rengeteg bukással járt, de kevesebb mint 1 év alatt sikerült elérni, hogy már többen ismerték őt Student Aesthetics néven, mint az igazi nevén. A csatorna már nem csak egy hetente jelentkező egyetemista mindennapjait közölte, hanem egy életstílust. Sokszor hallani, hogy az aktív bulizás nem fér bele a testépítésbe, Merijin ezzel teljesen szembefordult. Megmutatta, hogy igen is lehetséges. Fesztiválokra járt, rengeteg időt töltött barátaival és mégis formában maradt. Ez hozta meg a csatornájának az igazi áttörést, ekkor lett tényleg olyan közönsége, amelyre már biztosan lehetett alapozni. Létrehozta saját márkáját, ami a fiatalok hétköznapi viseletét elégíti ki, Európa legnagyobb szponzorait tudhatta maga mögött már 22 évesen, de az egyetemet ilyen fix kereset mellett sem akarta feladni, mert hű akart maradni önmagához. Azóta beutazta a világot, és mindenhol nagyon elismerően nyilatkoznak üzleti érzékéről, nyitottságáról. Ha bárki megkérdezi, hogy megterhelő-e ez számára a válasz mindig nemleges, egy percét sem érezte igazán munkának, mert mindig örömmel tölti el, ha videót vesz fel, vagy vág meg, hiszen kezdetben ez csak egy szórakozás volt neki.

Mi vonható le ebből az egészből? Sokszor kerül az ember olyan helyzetbe, hogy az, amit szeret csinálni, akár a hivatása is lehetne, de ez rengeteg munkát, sokszor pénzt igényel. Azt, hogy megéri-e, előre nem lehet megmondani, és sokszor az előzetes számítások csak jobban elbizonytalanítanak minket. Mi lehet a megoldás? Meg kell találni a “túlgondolás” és az “egyből a közepébe vágni” helyzet között az egyensúlyt, hiszen ez lehet a legcélravezetőbb út a sikerhez. Rengeteg ember előtt ott van a lehetőség, de még sem merik meglépni az első lépést, ami egyértelműen a legnehezebb, hiszen később minden arra fog épülni. Merijin meg merte tenni, méghozzá úgy, hogy mindvégig azzal foglalkozott, amit szeretett. Ehhez természetesen kellett szerencse is, de bebizonyosodott, hogy a befektetett munka megtérül, meghozta gyümölcsét. Ha elétek is hasonló lehetőségek tárulnak a jövőben, csak rajtatok múlik, hogy mennyit hoztok ki belőle, és kellő gondolkodás után van-e elég bátorságotok megtenni az első lépést a cél érdekében. Ha pedig elvetitek a lehetőséget és beigazolódik, hogy jó befektetés lett volna, akkor azon már felesleges gondolkozni, hiszen ez nem fogja előrelendíteni a karriereteket.

Budapest tengerpartja, a Lupa-tó

Vészesen közeleg a nyár, fejben már mindenki máshol érzi magát. Egyre nehezebb koncentrálni az órákon, sőt még bejárni is komoly megerőltetést igényel néha. Mindenki számolja a napokat, mennyi van még vissza a varázslatos dátumig: a vizsgaidőszak végéig. Már biztosan megvettétek a fesztivál bérletet, vagy esetleg lefoglaltátok a szállást egy külföldi utazásra. Megterveztétek, hogy mi a legideálisabb program a vizsga érzésének elfeledtetésére. Ám nyáron is előfordulhat bárkivel, hogy szívesen kimozdulna, de nincs konkrét elképzelése. A bulikból már kicsit sok volt, a Deák tér meg már unalmas. Erre az esetre szeretnék nektek egy alternatívát mutatni, ami nem más, mint a Lupa-tó.

Nem hallottatok még róla? A Lupa-tó „Budapest tengerpartjaként” ismert, egyébként Budakalászon található. A fővárosból tömegközlekedéssel szemtelenül hamar, kevesebb mint fél óra alatt elérhető, szóval az utazási idő abszolút baráti. De mit is rejt magában ez a tó? Itt tényleg azt érezheted, hogy egy teljesen új helyre érkeztél. Kristálytiszta víz, homokos part, kellemes zene… Jól hangzik, nem? A Lupa minden igényt kielégít, amit egy ilyen helytől elvárhat az ember. Ki ne álmodozott volna már arról, hogy egy forró nyári napon a klímás szoba helyett a tengerparton napozik a pihe-puha homokban? Ez többé már nem csak álom! Innál egy frissítőt? Semmi probléma! Itt a megszokott strandos hűsítők mellett változatos koktélokból tudsz válogatni. Ha meguntad a napozást és az iszogatást, akkor merülhetsz egyet a tó tiszta vizében, vagy ha netán sportolni támadna kedved, arra is van lehetőség. Itt nincs olyan szárazföldi vagy vízi sport, amit ne lehetne megtalálni. De ha csak néznéd a focizó srácokat, vagy a röpiző lányokat, azzal sincs probléma. A déli órákban az éttermeké a főszerep. Több gasztronómiai irányzat is képviselteti magát, így a büfés lángos és a palacsinta mellett egzotikusabb ételekkel is találkozhatsz. De mégis mi az, ami a Lupát azzá teszi, ami miatt minden látogató emlékezetébe bevésődik? Hát ami minden egyetemistának a legfontosabb, a buli. Külföldön már elterjedt az, hogy nappal a strandokon a laza deep house mellett mindenki kellemesen érzi magát. Végre ez a szokás elérkezett hozzánk is. Ha te is erre vágytál, akkor most már tudod hol találod.

De mégis mi lehet a siker kulcsa? Budapestnek már régóta kijárt egy kulturált nappali szórakozási lehetőség. A szabadvizű tavakhoz eljutni több órás is lehet az út, ráadásul autóval. Ha valaki a Balatonhoz vágyik, arra úgysem elég egy nap. A strandok túlzsúfoltak. A fiataloknak szükségük volt már egy olyan helyre, ahol kicsit elkülönülhetnek a családos strandolóktól, ahol a hangszórókból nem a rádiók adása szól, ahol azt élhetik át, amit a filmekben látnak. Ha esetleg ezek valakit még nem győztek meg, még mindig szól érv a Lupa-tó mellett. Mi is lenne erre jobb bizonyíték, mint hogy a gazdaságilag most nagyon aktív Gerendai Károly is részt vásárolt magának a projektben, ahogy több hírportál is közölte februárban. Most őszintén, ki lehetne megfelelőbb a feladatra, hogy létrehozzon egy olyan helyet, ami teljesen kielégíti a fiatalok igényeit, mint maga a Sziget fesztivál atyja, amit a legnépszerűbb európai fesztiválok között tartanak számon? Ha csak fele olyan színvonalas lesz, mint a Gerendai által szervezett rendezvények, akkor már nagy esélyekkel indul, hogy ott legyen Budapest legfelkapottabb nyári helyszínei között.

Egy biztos, az egykor még illegális fürdőzőhely történetében jelentős változásokra számíthatunk. Mindenesetre mi kíváncsian várjuk a nyitást és reméljük, hogy a strand beváltja hozzáfűzött reményeinket, és nem fog csalódást okozni. Ha megjött a kedved ne habozz, szedd össze a társaságot és írjatok be a naptárba egy közös strandolást! Emellett szeretném felhívni még egy lehetőségre a figyelmeteket. Iskolánk közreműködésével diákok jelentkezését várják, akik szeretnének nyáron a Lupán dolgozni. Erről bővebb információt itt olvashattok. Aki még nem talált magának megfelelő munkát nyárra, vagy csak kellemes kikapcsolódásra vágyik, annak remek lehetőség lehet. Akit pedig még mindig nem győztem meg eléggé, annak itt egy kis ízelítő, hogy mire számíthat!

Motiváció a mindennapokra – Christian Guzman

 

Mindennapjaink elengedhetetlen kelléke a motiváció. Szükségünk van rá ahhoz, hogy bemenjünk a reggeli órákra, a tanuláshoz, a munkához vagy, hogy egy fárasztó nap után ne egyből az ágyunk legyen a cél, hanem inkább az egészségünk. Egy esti futás, főzés másnapra vagy lemenni az edzőterembe? Mindezek a megfelelő ösztönzés nélkül hatalmas kínnal járhatnak. Belegondoltál már abba, hogy az energiaitalokat, a kávét és a különböző koffein tablettákat felválthatná valami egészen más? Valami, ami erőt ad a napjaidhoz, és segít legyűrni a feladataidat. Ebben szeretnénk a segítségetekre lenni! A sorozatban olyan személyeket, életutakat fogunk nektek bemutatni, akik ezt a motivációt megadhatják nektek.

Ezt a részt egy visszatérő problémával szeretném kezdeni. Eljött a március, és vele együtt a tavasz is, vége a télnek, de vészesen közeleg a nyár. Ez az időpont az, amikor mindenki sokkal lelkesebben vág bele új dolgokba. Rengeteg ember ilyenkor hatalmas kedvvel kezd el napi rendszerességgel futni, vagy vált bérletet egy  helyi edzőterembe, esetleg végez otthoni gyakorlatokat. Az első hét még szuper, de a második héten már többeknél kezd alábbhagyni a lelkesedés. Sajnos átlagosan áprilisra nagy részük szinte teljesen lemorzsolódik, és csak nagyon kevesen viszik véghez azt, amit kitűztek célul maguk elé. De mi is ennek az oka? A válasz nagyon egyszerű, nincs meg a kellő motivációjuk.

Ez a jelenség nem csak ebben a témában figyelhető meg. Elgondolkodtatok már azon, hogy a gyakorlati órákon miért ülnek körülöttetek egyre kevesebben? Miért van az, hogy az első hetekben nem fértek el az előadókban, majd utána már a húszas létszámon sem lepődtök meg? A válasz ismételten a motivációnk hiánya. Ugyanezt megfigyelhetitek a munkával kapcsolatban is. Előfordult már veletek az, hogy az első hónapban azt éreztétek, megtaláltátok álmotok diákmunkáját, majd a következő hónap végén már inkább csináltatok volna bármi mást, csak ne kelljen bemenni dolgozni? A válasz egy és ugyanaz!

Honnan szerezhettek motivációt a mindennapokhoz? Ebben a generációban, amelyikben most élünk, ez is sokkal könnyebb már, mint egykor. Régen, ha valaki érdeklődött egy személy után vagy egy témával kapcsolatban, akkor könyveket kellett vásárolnia. Ma már ez sokkal egyszerűbb, hiszen az internet segítségével szinte mindenhez hozzájuthattok ingyen. Ha valaki jó valamiben, és ezt szeretné megosztani a világgal, akkor ezt a neten keresztül megteheti. Szeretném bemutatni sorozatunk első személyét, Christian Guzmant.

De ki is ő valójában? 1993. február 20-án született az Egyesült Államokban. Christian saját, és szülei bevallása szerint is egy elképesztően szerény és csendes srác volt iskolás évei alatt. Egyetlen hobbija a gitározás volt. Mindig azt gondolta, hogy vannak olyanok, akik jobbak nála. Nem sportolt egészen addig, amíg a súlyzó meg nem jelent az életében. A középiskolában alakult ki egy kisebb társaságuk, akik heti rendszerességgel edzettek. Itt kezdődött minden, de senki sem tudta, hogy meddig fog ezzel eljutni. Christian vérében volt az üzlet, már középiskolás korában étrendeket és edzésterveket adott el. Csupán 14 évesen volt, hogy 200 dollárt is megkeresett naponta, és csak spórolt és spórolt, mert már akkor egy saját vállalkozás lebegett a szeme előtt. Ezért a középiskola után ennek az iránynak megfelelően választott főiskolát. A kamerát 19 évesen kezdte el komolyabban használni, a suliban és a kollégiumban készített felvételeket, amiket maga vágott össze, így ismerkedett meg a vlogolás világával, és indította el a saját YouTube csatornáját. Lassan kezd kirajzolódni bennünk egy kép, ugye? Súlyzók, vlog, spórolás, üzlet.

Mindez hogyan vezetett sikerhez, meg egyáltalán mi köze van ennek a srácnak a mindennapi motivációhoz? A fordulatot az jelentette az életében, amikor 20 évesen Christian kibukott a főiskoláról. Ez volt az a lehetőség, amit megragadott, hogy teljesen annak éljen, amit szeret. Edzés és vlogolás. Csatornája ekkora már nem volt teljesen ismeretlen, de ettől a ponttól kezdve népszerűsége szemtelenül gyorsan nőtt. Napjainkra már ott tart ez az adat, hogy átlagosan 250 ezernél is többen nézik videóit. Rengeteg ember példaképévé vált. Az oka szintén az internet. A 2000-es évek elején, ha valaki egy fitness modellt szeretett volna követni, ezt magazinokon keresztül tudta megtenni. Ma már elég pár kattintás ahhoz, hogy eljussunk kedvenceink közösségi oldalaira. Ezek a lehetőségek olyan gyorsan gyarapodnak, hogy pár év múlva már csak bamba fejjel fogunk nézni, ha valaki azt mondja, „fitness magazin”.

Christian nem tett mást, mint követte az álmait. Ma már a „fitness YouTubers” kategória csúcsán van, és még mindig csak 24 éves. Elindította saját edzőtermét, saját ruházati márkáját, ami Alphalete Athletics néven be is futott. Napjait hatalmas tempó jellemzi. Már maga a testépítő életstílus, a napi 6-8 étkezéssel, edzéssel is megterhelő, de emellett folyamatosan utazik, fejleszti a termét, képviseli a márkáját, és mindezt rögzíti is.

De joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért is ajánlom nektek ezeket a videókat? Ezekből a vlog bejegyezésekből lehetetlen, hogy nem kapsz némi motivációt, és nem tanulsz belőle akár egy keveset is. Látni, hogy mire képes egy ember a céljai érdekében, és hogy ezeket milyen elhatározottsággal csinálja, egyszerűen mindenkit ösztönözni fog. Emellett rengeteg hasznos információ elhangzik a videókban étrenddel, edzéssel, üzlettel kapcsolatban. A vlog stílus sokkal személyesebbé teszi ezt az egészet, mint egy sima motivációs videó. Néha már azt érzed, hogy Christian tényleg melletted ül, és csak neked mondja ezeket.

Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy nyomon kövesd egy testépítő, cégtulajdonos életét, aki ezek mellett még azt is csinálja, amit minden 20-as éveiben járó fiatal, akkor ezt most napi rendszerességgel megteheted. Március 6-án elkezdődött a „Summer Shredding 2017” programja, amelyben egy 90 napos diétájának közvetíti minden napját, ezzel is még több erőt adván az embereknek, céljaik eléréséhez.

Olimpia: veled vagy nélküled?

 

Ugyan még csak 2017-et írunk, azonban a magyar sajtó egyik legfontosabb témája már most a 2024-es olimpia. Egyszerűen nem telik el úgy nap, hogy valamelyik hírportál, rádió vagy akár televízió ne közöljön valamit a témával kapcsolatban, ami nem is csoda, hiszen most is folyik az aláírásgyűjtés arról, hogy a játékok megrendezését népszavazás alapján döntsék el.

Mielőtt kitérnék a különböző érvekre, hogy mégis mik lennének az olimpia előnyei illetve hátrányai kicsit tekintsük át, hogy hogyan jutottunk el idáig, ahol most tartunk. Jelenleg Budapest mellett még két város van versenyben azért, hogy megtarthassa a játékokat 2024 nyarán. Ez a két város nem más, mint a francia főváros, Párizs a másik pedig Los Angeles. Mind a három helyen jelennek meg a tervek, rendeznek sajtókonferenciákat, ahol különböző információkat osztanak meg arról, hogy hol tartanak az előkészületek. Sőt, január végén Tony Estanguet, a párizsi pályázat bizottság társelnöke azt nyilatkozta, hogyha Párizs nem nyer, akkor többet nem is fognak indulni. Ennek oka az is lehet, hogy 1924 óta nem tarthatták meg az ötkarikás játékokat és mind Pekinggel, mind Londonnal szemben alul maradtak.

olimpia-2024-latvanytervek_image_c30ef40c52d1432756455a9806ea_16-9

Ellenben a másik két országgal, Magyarországon még soha nem rendeztek olimpiát, ezért is érezhetik sokan magunkban, hogy most már elérkezett a mi időnk. Egyre több ember ég olimpia lázban. Tavaly óta láthatunk plakátokat, amin a magyar élsport legnevesebb alakjai adták nevüket és arcukat a projekthez. Nem mellőzendő tény, hogy innen már tényleg csak egy lépés, hogy Budapesten rendezzék a 2024-es játékokat, ez pedig még nagyobb lendület adhat a kampányban.

De miért is lenne jó, ha kis hazánk nyerné meg a rendezés jogát? A tervezett összegekről igazából senki nem tud pontos adatot, mert ezt egyszerűen lehetetlen előre megállapítani (ez már az úszó-világbajnokságnál is bebizonyosodott). Azonban biztos, hogy ezt az összeget nem Magyarországnak kellene teljesen egyedül előteremtenie. Rengeteg szponzorációs lehetőség rejlik a rendezésben. Ha belegondoltok, azért mindenki tud szerintem olyan érvet mondani, ami amellett szólna, hogy rendezzük meg a játékokat. A gazdasági fejlődés a fővárosban biztos, hogy beindulna. Olyan sportlétesítmények épülnének, amik a későbbiekben is szolgálhatnák a magyar sportolók eredményes felkészülését. Ezenfelül fejlődésnek indulhatna a tömegközlekedés mind a fővárosban, mind az agglomerációban.  Lehet, hogy a jövőbeli külkeresek már sokkal könnyebben tudnának közlekedni Mátyásföldre az olimpiának köszönhetően. Fellendülhetne a turizmus. Rengeteg ember érkezne az országba és az ő elszállásolásuk, fogyasztásuk hatalmas bevételt jelentene a vendéglátásnak. A gazdasági indokokon felül a morálisak sem elhanyagolhatóak. Ki ne lenne büszke, ha az országa olimpiát rendezne? A hazai sportolóinkat még többen tudnánk támogatni. A nemzeti egységtudat is újra megerősödhetne. Ha csak abba belegondoltok, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság milyen hatással volt a szurkolóinkra, talán ezt az Olimpiai játékok még felül is múlhatná.

De minden éremnek két oldala van, nem kivétel ez alól az olimpia sem. Sokakban felmerült a kérdés, hogy Budapest elbír-e egy ilyen nagy kaliberű rendezvényt. Ugyan 2024 még távolinak tűnik, de addig fel kell húzni több nagyobb létesítményt, amelyben lebonyolítják a versenyeket. Meg kell oldani a rengeteg ember elszállásolását, és többen úgy érzik, hogy erre Budapest illetve a környéke nincs felkészülve. A legtöbbet támadott pont a tömegközlekedés. Ebben szinte mindenki egyetért, hogy Budapest közlekedése jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy lebonyolítsa a játékokat, ezért ezt is fejleszteni kell, ha megnyeri az ország a rendezés jogát. Megjelentek különböző adatok arról, hogy mennyi pénzt bocsátottak már rendelkezésre az olimpia miatt, valamint arról, hogy mégis mennyibe kerülhet az egész rendezés. A számok horrorisztikusak, ezért jelentek meg az olimpiaellenes kezdeményezések. Ezek a mozgalmak más célokra használnák fel ezeket az összegeket, mint pl.: az egészségügy, vagy az oktatás fejlesztése. Számos budapesti lakos kifejezte nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy Budapesten rendezzék meg a játékokat. Ennek következménye lett a jelenleg is zajló aláírásgyűjtés azért, hogy népszavazásra bocsássák az olimpia rendezését. A mozgalom január 19-én kezdődött és 30 nap alatt kell 138 ezer aláírást összegyűjteni a budapesti lakosoktól. Jelenleg az aláírások száma 110 ezer körül lehet, amelynek 10-15%-át becsülik érvénytelennek. Ha budapesti lakosok vagytok és úgy érzitek, hogy jobb lenne, ha szavazáson dőlne el az esetleges olimpia, akkor a főváros rengeteg pontján tudtok aláírást leadni. A döntés a Ti kezetekben van!

Új év, új élet, de milyen is volt 2016?

 

Egy újabb évet tudhatunk magunk mögött, 2016 is véget ért. Rendkívül mozgalmas időszak volt. Több téren is történtek meghökkentő események. Sport, politika, zene és még sorolhatnám. Cikkemben szeretném felidézni az elmúlt év legnagyobb eseményeit. Ha valaki lemaradt volna valamelyikről – amit igencsak kétlek – számukra pedig szeretnék egy útmutatót adni, hogy minek érdemes utána olvasni.

Kezdjük Magyarország számára a legkedvesebbel, a labdarúgó Európa Bajnoksággal. Több, mint 40 év után sikeresen kijutottunk Mi is. Nem csupán kvalifikáltuk magunkat, hanem csoport elsőként jutottunk tovább a csoportkörből, majd az egyenes kieséses szakaszban búcsúztunk a tornától. Ez az esemény volt, ami hihetetlen módon összekovácsolta az országot, az egész nemzet egyként szurkolt a nemzeti tizenegynek és figyelte feszülten, hogyan alakulnak az eredményeink. Egyként ünnepeltük a portugálok elleni 3:3-t és egyként törtünk össze a belga vereség után.euro

A következő sporteseményre nem is kellett többet várnunk pár hétnél. Kezdődött a 2016-os Olimpia. A magyar olimpikonok hihetetlen teljesítményt nyújtottak. Csak Hosszú Katinkát említve, aki annyi arany érmet szerzett, mint maga Usain Bolt. Később a magyar sportolónőt Európa második legjobb sportolójának választották. De nem csak az úszásban, hanem a vívásban és az evezésben is kitűnően szerepeltünk.

2016 nem csak sport terén volt kiemelkedő, hanem az elektronikus zene terén is sokkoló eseményeket tartogatott. Elérkezett március és vele az egyik legikonikusabb fesztivál, az Ultra Miami. Ez a fesztivál az évek alatt vezető fesztivállá nőtte ki magát, két hétvége, amikor a világ minden pontjáról érkező fiatalok ellepik Miami utcáit és buliznak önfeledten. Nem meglepő, hogy a fellépők ezen a fesztiválon mutatják be a megjelenő albumjaikat először a nagyérdeműnek, így tette ezt a szemtelenül fiatal (1996-os születésű) Martin Garrix is, akit ez az album segített hozzá, hogy ősszel a mindössze 20 éves lemezlovast válassza meg a közönség az év lemezlovasának.garrix

De nem ez volt az egyetlen meglepetés a zeneiparban. A szintén hatalmas sikernek örvendő Tim Berg, ismertebb nevén Avicii bejelentette visszavonulását az év elején. Majd amolyan utolsó turnéként megjelent még a legnagyobb nevű fesztiválokon, hogy méltóan elbúcsúzhasson rajongóitól.

Most pedig következzenek azok az események, amelyekről senki sem hitte, hogy bekövetkeznek, majd amint megtörténtek nem volt olyan ország, amelyikben ne lettek volna vezető hírek. Június 23-án a britek népszavazást tartottak az unió kérdéssel kapcsolatban, amit igazából senki sem vett komolyan rajtuk kívül, és nagy meglepetésként érte a világot az eredmény. Ugyanis a nép az elszakadás mellett döntött. A döntés 2017-től hivatalos és a mai napig jelennek meg újabb fejlemények, spekulációk ezzel kapcsolatban. Az biztos, hogy érdemes lesz nyomon követni a következményeit idén is.brexit

Az utolsó kiemelt eseményre november 8-án került sor. Ez az esemény nem más, mint az amerikai elnökválasztás. Az eredmény mára ismert, bejárta a világsajtót, hogy Donald Trump – akinek indulását rengetegen csak egy rossz viccnek véltek – megnyerte a választásokat. Ha volt olyan esemény, ami nagyobb meglepetéssel járt, mint a „brexit”, akkor ez volt az. Trump egyelőre csak ígéretek tud tenni elnökségével kapcsolatban, hiszen a pozíciót ténylegesen január 20-tól tölti be. Szintén érdemes lesz figyelemmel követni a gazdasági, illetve politikai következményeit az amerikaiak döntésének.

Számodra milyen volt 2016?

Eddig legjobb évem volt
Kellemes volt
Elment
Alig vártam a végét

Amerikai elnökválasztás, célkeresztben a Twitter

Mára ismert tény, hogy az USA 45. elnökének a republikánus párt jelöltjét, Donald Trumpot választották meg november 8-án, de egy ilyen eseményt, egy majdnem másfél éves kampány előzött meg, ami azért valljuk be, hogy nem rövid időszak.

De hogyan is zajlik egy ilyen szezon? A különböző államok meghatározott helyszínein beszédet tartanak a jelöltek, népszerűsítik magukat, fotózkodnak, ezzel mind az emberek szavazatát, mind magát az államot szeretnék megnyerni maguknak. Legalábbis ez volt a “menetrend” eddig. A technikai fejlődés bizony nem csak a kampány menedzsereinek tette lehetővé jelöltjük népszerűsítését különböző internetes fórumokon, hanem maguknak a jelölteknek is lehetőségük nyílik önmaguk reklámozására. Erre remek lehetőséget biztosítanak a közösségi oldalak, legfőképpen a Twitter.

De mi is az a Twitter? Egy 2006-ban alapított fórum, ahol a felhasználók különböző rövid üzeneteket -tweeteket- írhatnak, véleményüket fejezhetik ki egymás tweetjeivel kapcsolatban, képeket oszthatnak meg. Ha valakit érdekesnek találunk követhetjük, így a kezdőlapon –feltételezhetően- számunkra érdekes tartalmat találunk. A Twitter remek lehetőséget biztosít arra, hogy figyelemmel kövessétek kedvenceiteket. Nálunk ugyan nem tartozik a felkapott közösségi oldalak közé, de a tengerentúlon szemtelenül nagy hírnévnek örvend. Egyes popsztárok 90 millió követővel rendelkeznek.

Ez a lehetőség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a jelöltek programjaiknak legfőbb pontjait egy még szélesebb körhöz eljuttassák, több ember érdeklődését felkeltsék. Az oka nagyon egyszerű, a hatalmas területű államokban a távolság problémát okozhat, hogy a szavazók eljussanak egy beszédre, vagy az időpont nem megfelelő, de talán a nagyobb oka annak, hogy a Twitternek ekkora szerepe volt a kampányban, az a kényelem. Az embereknek ki sem kellett mozdulni otthonról csupán egy ingyenes felületen keresztül tudtak informálódni a jelöltekről. Nem kellett utazni, az emberek között tolongani. Kényelmes megoldás a jelölteknek is. A Twitteren sokkal egyszerűbb magukat propagálni, nem kell tartaniuk zavarba ejtő kérdésektől, ha oda írnak egy bejegyzést.

Viszont minden érem kétoldalú, így a Twitter is. Van az a mondás, hogy ami egyszer felkerült az internetre, az bizony ott is marad. Ez nagyon sok negatívumot rejthet magában, ha előkerül egy korábbi -akár többéves- tweet, az  elég kellemetlen lehet. Gondoljatok bele, ha szembe jön velünk egy 5 éves Facebook bejegyzésünk, sokszor elszégyelljük magunkat, hogy hogyan is gondolhattuk, hogy egy ilyet egyáltalán meg merünk osztani, pedig azt nem is látták több millióan. Emellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy vannak szavazók, akik nagyon sokat adnak a személyes szimpátiára. Ezt pedig sem a Twitter, sem a televíziós viták nem tudják megadni. Ezt csak a szónoklatok tudják kiváltani az emberekből. Ti kire szavaznátok szívesebben arra, akit láttok személyesen megnyilvánulni, látjátok a gesztusait, esetleg valamilyen szimpátiát vált ki belőletek beszédével, vagy egy olyan emberre, aki csak számotokra szimpatikus bejegyzéseket ír egy közösségi oldalra, amit nem is biztos, hogy ő ír. És itt jutottam el a Twitter legnagyobb hátrányához. Soha nem fogjuk tudni, hogy ténylegesen ki írta a tweetet, az akit követünk, vagy csak egy beosztott.

Tehát a Twitter megkönnyíti a kampányt, de (véleményem szerint) semmiképp sem helyettesíti azt a folyamatot, amivel a volt elnökök megszerezték ezt a pozíciót. Számomra a személyes kontaktus, ha még a kommunikáció egyoldalú is, akkor is sokkal meggyőzőbb, mint egy oldalon olvasott bejegyzés.

Használod a Twitter-t?

Rendszeresen
Ritkán, elvétve
Soha

Top