BGE
2020. 10. 06. - Feke Brigitta

Befektetési lehetőségek fiatalon

A karantén sok szórakozási lehetőséget megvont tőlünk, így előfordulhat, hogy te is kevesebb pénzt költöttél ez alatt a nem túl fényes időszak alatt.  Ha van egy kis megtakarított összeged, amit semmiképp sem szeretnél haszontalan dolgokra elkölteni, mutatunk néhány opciót arra, hogy mibe érdemes befektetned a félretett pénzed 2020-ban. A lehetőségek tárháza nagy, tapasztalat hiányában azonban nehéz kiválasztani a megfelelő befektetési lehetőséget, így ez a cikk most a segítségedre lehet ebben.

Sok olyan befektetési lehetőség van, ami biztos megtérülést eredményez, azonban ehhez szükség van bizonyos megtérülési időre, valamint a kockázat is folyamatosan jelen van. Illetve azzal is tudsz számolni, hogy bizonyos esetekben mekkora a lehetséges nyereség mértéke. Mindegyik befektetésnek megvan a maga előnye és hátránya, viszont az, hogy neked személy szerint melyik a legjobb választás, a tapasztalatod és a tudásod határozza meg. A következőkben összefoglaljuk néhány befektetés jellemzőit, így könnyebben megtalálhatod azt a lehetőséget, ami számodra ideális lehet.

Részvény

Az egyik legkedveltebb befektetési forma a részvény, melybe a befektetett minimális tőke 1000 és 10000 Ft között mozog, a lehetséges nyereség azonban nagyon magas lehet hosszú időtávon belül. Azonban a magas nyereség mellett a magas kockázat is fennáll, ugyanis sokat nyerhetünk, de sokat is veszíthetünk vele, ha az érintett cég csődbe megy, ezzel érdemes kalkulálni, javasolt alaposan megismerni a választott céget, mielőtt belevágnál. Ha a tőzsdén forgatod a pénzed, különböző cégektől vásárolsz részesedést, így a cég jobban teljesít, jobb lesz a pénzügyi helyzete, így a részvény értéke megnő. A részvénybe való befektetés legnagyobb előnye, hogy több különböző helyre eloszthatod a pénzed, illetve bármikor eladhatod a vásárolt részvényeid, ha visszaesést tapasztalsz. Nagy hátrány azonban, hogy a tőzsde elemzésére időt kell fordítanod, hiszen az árfolyam nagy mértékben és hirtelen változhat egyik napról a másikra.

Befektetési alap

A befektetési alap egy olyan portfólió, mely több különböző értékpapírt, például részvényeket, állampapírokat vagy akár ingatlanokat tartalmaz. A befektetési alaphoz szükséges minimális pénz értéke 10000 és 100000 Ft között van, ez esetben 1-5 év közötti időtávban kell gondolkodnod. A kockázat magas lehet, azonban alacsony hozzáértés szükséges a befektetéshez, a nyereség értéke pedig közepes. Ha nem értesz a részvényekhez, nincs időd megismerni a tőzsde működését, akkor a befektetési alap lehet számodra a jó választás, hiszen egy szakértő kezeli a befektetéseidet, így a kockázat csökkentve van és kis összegek is befektethetők. Hátránya azonban, hogy a pénzhez nem férhetsz hozzá bármikor, nem választhatod ki, hogy milyen részvénybe fektetsz, illetve a legtöbb befektetési alapnak magas díjai vannak.

Bankbetét

A bankbetét azok számára ideális, akik teljes biztonságban szeretnék tartani a pénzüket, melyet kamatoztatni is akarnak. A számlára helyezett összeg előre meghatározott időpontig a bank tulajdonában van, így a bank kamatot fog rá fizetni, de mivel a kamat nem nagy, így a hozam sem lesz magas. A bankbetéthez szükséges minimális tőke 1000-10000 Ft, így a lehetséges nyereség is alacsony, azonban rövid időn belül jövedelmező lehet és a kamat előre ismert, melyet garantáltan meg is kapsz. Továbbá nem igényel nagy hozzáértést és a kockázata is alacsony, mivel a pénzed védve van. Ez a befektetési módszer azonban inkább megtakarítás céljából alkalmas.

Állampapír

A magyar állampapírt sokan a bankbetét helyett választják, mivel ennek magasabb a kamata. Továbbá ez a lehetőség is nagyon biztonságos befektetési forma. Ezzel kölcsönt adsz az államnak, melynek kamattal való visszafizetését az állam garantálja, így a befektetésed biztosan megtérül, azonban az állam csak évente fizet. A szükséges minimális tőke 10000-100000 Ft közötti, a nyereség mértéke közepes, továbbá a hozzáértés szüksége és a kockázat ebben az esetben is alacsony. Több típusú állampapír létezik, így ezek áttekintésével ki tudod választani a számodra legmegfelelőbbet, legkedvezőbbet.

Saját vállalkozás

A saját vállalkozás az a befektetési forma, melyre valószínűleg legtöbben vágyunk. Ha van egy jó ötleted, vagy tehetséged valamihez, amivel úgy gondolod, hogy utat tudnál törni a piacon, akkor egy saját cég megalapítása remek befektetés lehet. Az ehhez szükséges minimális tőke 10000-100000 Ft, azonban nagy hozzáértést igényel. A kockázat nagyon magas, azonban így a nyereség is nagyon magas lehet. A saját vállalkozás beindításához időre és türelemre van szükséged és valószínűleg a kezdetben nem is lesz nagy a hozam, így nagy kitartást igényel a cég beindítása. Nagy előnye, hogy saját céljaidat valósíthatod meg, és így szerezheted a legtöbb pénzt. Azonban hátrányai is vannak, a befektetett pénzed elbukhatod, ugyanis nagy a sikertelenség esélye.

Persze számos más befektetési forma létezik még, de úgy gondoljuk, hogy fiatalon ezek azok a lehetőségek, melyekbe megéri belevágni akár már egyetemistaként is, amennyiben van rá módod.

További cikkek
Top